A „takarónövény kiveszi a vizet a talajból” állítás az egyik leggyakrabban elhangzó érv a takarónövények alkalmazása ellen. És valóban: ha kizárólag rövid távon vizsgálod a kérdést, akkor van benne igazság. Egy fejlődő növény vízfelhasználással jár, így a takarónövények is csökkentik a talaj aktuálisan rendelkezésre álló nedvességtartalmát.
A probléma ott kezdődik, amikor a kérdést csak a vetéstől a terminálásig tartó időszak alapján ítéljük meg. A talaj vízháztartása ugyanis nem néhány hétre vagy hónapra szóló folyamat, hanem egy hosszú távú rendszer, amelynek állapotát jelentősen befolyásolja a talajszerkezet, a szervesanyag-tartalom, a gyökértevékenység és a művelési mód.
A valódi kérdés nem az, hogy a takarónövény használ-e vizet. A valódi kérdés az, hogy milyen állapotban hagyja maga után a talajt a következő kultúra számára.
Sokan úgy gondolják, hogy a fedetlen talaj megőrzi a nedvességet, hiszen nincs rajta növény, amely felhasználná azt. A valóság azonban ennél összetettebb.
A csupasz talaj közvetlenül ki van téve a napsugárzásnak, a szélnek és a hőmérsékleti szélsőségeknek. Nyári időszakban a talajfelszín hőmérséklete akár 50–60 °C fölé is emelkedhet. Ilyenkor jelentős párolgási veszteség következik be, miközben a talajélet aktivitása csökken, a szerkezet romlik, és a felszín hajlamosabbá válik a cserepesedésre.
Egy intenzív zápor esetén a tömörödött vagy szerkezet nélküli talaj gyakran nem képes gyorsan befogadni a lehulló csapadékot. A víz egy része lefolyik, eróziót okoz vagy egyszerűen elveszik a rendszerből.
A takarónövény ezzel szemben élő gyökérzetet biztosít, amely folyamatosan alakítja és javítja a talaj szerkezetét.
A takarónövények egyik legfontosabb előnye a gyökértevékenységükben rejlik. Az olyan fajok, mint az olajretek, a talajművelő retek vagy egyes pillangós növények képesek mélyre hatoló gyökércsatornákat kialakítani.
Ezek a természetes pórusok:
Amikor a gyökerek elhalnak, helyükön olyan csatornák maradnak vissza, amelyek a következő növény számára is rendelkezésre állnak. A csapadék így nem a felszínen gyűlik össze vagy folyik el, hanem a talajba jut, ahol később hasznosulhat.
A vízmegőrzés egyik legfontosabb tényezője a talaj szervesanyag-tartalma.
A takarónövények biomasszát termelnek, amely a talajba kerülve növeli a szervesanyag mennyiségét. A szerves anyag nem csupán tápanyagforrás, hanem rendkívül fontos szerepet játszik a vízmegkötésben is.
A humuszban gazdag talajok lényegesen több vizet képesek tárolni, mint az alacsony szervesanyag-tartalmú területek. Emellett a nedvességet fokozatosabban adják le a növények számára, ami különösen értékes az aszályos időszakokban.
Évszázadok óta ismert tény, hogy a jó szerkezetű, humuszban gazdag talajok jobban ellenállnak a szárazságnak. A modern talajbiológiai kutatások ezt folyamatosan megerősítik.
Az elmúlt évek egyre gyakoribb aszályai kiválóan megmutatták a különbséget az eltérő talajállapotok között.
A takarónövényes és kímélő talajművelést alkalmazó táblákon ugyanúgy jelentkezett a vízhiány, hiszen extrém időjárási körülmények között nincs csodamegoldás. A különbség azonban gyakran a termésbiztonságban, a növények kondíciójában és a stressztűrésben mutatkozott meg.
Az ilyen területeken jellemzően:
Ez nem véletlen, hanem a talaj fizikai és biológiai állapotának következménye.
Amikor azt mondjuk, hogy a takarónövény vizet használ, valójában egy rövid időszakot vizsgálunk. Ha azonban a teljes termesztési rendszert nézzük, akkor már más képet kapunk.
Egy egészséges talaj:
A takarónövény tehát nem egyszerűen vízfogyasztó, hanem olyan befektetés, amely hosszabb távon javítja a talaj vízgazdálkodási képességét.
A klímaváltozás hatására a csapadék eloszlása egyre szélsőségesebbé válik. Egyre gyakrabban találkozunk hosszú száraz időszakokkal és rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadékkal.
Ebben a környezetben nem elegendő kizárólag a műtrágyázásra, a vetőmagra vagy a növényvédelemre koncentrálni. A talaj vízháztartása ugyanolyan stratégiai kérdéssé vált, mint a tápanyag-utánpótlás.
Ha igényesen termeled a főnövényeidet, akkor érdemes ugyanilyen figyelmet fordítani a talajod állapotára is. A takarónövények nem csupán zöld növények a két kultúra között. Olyan eszközök, amelyek segíthetnek abban, hogy a talajod több vizet fogadjon be, többet tároljon és hosszabb ideig megtartsa azt.
A kérdés tehát nem az, hogy a takarónövény használ-e vizet. A kérdés az, hogy szeretnél-e egy olyan talajban gazdálkodni, amely évről évre egyre jobb állapotban van, vagy hagyod, hogy fokozatosan szárazabbá, tömörödöttebbé és kevésbé ellenállóvá váljon.
A jövő sikeres növénytermesztésének egyik kulcsa a talajban tárolt víz lesz. A takarónövény pedig ennek az egyik leghatékonyabb természetes eszköze.
Rövid távon vizet használ, azonban hosszú távon javítja a talaj vízbefogadó és vízmegtartó képességét, ezért összességében kedvezően hat a vízháztartásra.
Gyökérzete lazítja a talajt, növeli a pórustérfogatot, javítja a csapadék beszivárgását és növeli a szervesanyag-tartalmat.
A humuszban gazdag talajok több vizet képesek tárolni, és lassabban veszítik el a nedvességet száraz időszakban.
Igen. Bár az extrém aszály hatásait nem szünteti meg, a jobb talajszerkezet és víztároló képesség miatt mérsékelheti a terméskiesést.
Az olajretek, a talajművelő retek, egyes mustárfélék és több pillangós faj is hatékonyan javítja a talaj szerkezetét és vízgazdálkodását.
| Legkeresettebb termékek | Cikkajánló
