2010 őszi káposztarepce árjegyzék ajánló

Az őszi káposztarepce sok törődést igénylő növény, ám az odafigyelést kellőképpen meg is hálálja.

2010 nyári árjegyzék ajánló
A „májusi eső aranyat ér” tartja a népi bölcsesség, no de „a jóból is megárt a sok” mondja egy másik és ebben az évben most már minden kétséget kizáróan sajnos ez utóbbinak van igazsága.
Jó terméshez jó vetőmag kell

Sikertörténet

A Presztízs-díjas Primag Kft. fennállásának másfél évtizede alatt nevet és elismerést szerzett a minőségi vetőmagot forgalmazók között. Mindez alapfilozófiájának köszönhető, amit a szakmaiság követelményeit szigorúan betartó vezetői a cégnév betűinek játékos felhasználásával fogalmaztak meg.
Antoniustól Corneliusig

A minőségi búza

Minőségi búzatermelési programjába 2005 őszén kezdett bele a Presztízs-díjas győri Primag Kft. Ennek keretében megszervezte egy speciális minőségű búzafajta – az osztrák Antonius – termeltetését, majd fajtakínálata az Antonius búzával rokon Cornelius fajtával bővült.

Szemmel tartják a gazdákat
A tavaszi vetésre készülő termelők télen sem tétlenek, ilyenkor érnek rá foglalkozni a vetőmagok kiválasztásával. Megtervezik idei tennivalóikat, s mivel a vetőmag fajtájától nagyban függ a későbbi hozam és haszon, érdemes tájékozódniuk a kínálatról. Ebben segíti őket a Primag Kft. tanácsaival, és szakemberei e cikkben is összegyüjtöttek több praktikus tudnivalót.
Natur Pont: "Megálló az egészségért"
A kisvállalkozók kategóriában idén Presztízs Díjat nyert Primag Kft. alaptevékenységén, a vetőmag-forgalmazáson és a mezőgazdasági integráción keresztül szoros kapcsolatban áll a termelői körökkel. A biotermelok számára is kiváló minoségű,ellenőrzött biovetőmagot tud biztosítani.
Az év kisvállalkozása díjat 2006-ban a Presztízs-díjon a Primag KFT. nyerte el.
Príma és biovetőmagokkal is ellátja a termelőket a Primag Kft., mintaboltjában, a Naturpontban pedig ökogazdálkodásból származó élelmiszereket kínál. A családi vállalkozás sikerei a természet óvásához köthetők.
A győri Primag Kft. tavaly nevezett be először a Presztízs-díjra, akkor a jelöltségig jutott el, ezért idén újabb pályázatot adott be a felhívásra. Ebben már azt is bemutathatta, hogyan bővítette ki az elmúlt évben alaptevékenységét, a vetőmag-forgalmazást egy új, presztízst adó kezdeményezéssel, hogyan nyitott egyedi kínálatot nyújtó biomintaboltot Győrben.
"Jó választás volt"
Hámori Katalin, a Presztízsdíjas Primag Kft. ügyvezetője: "Amikor cégünk az alaptevékenységét, a vetőmagforgalmazást, a mezőgazdasági alapanyagok forgalmazását kibővítette és Naturpont néven biomintaboltot nyitottunk Győrben, mielőbb szerettünk volna egy olyan szakmai, érdekképviseleti szervezethez csatlakozni, ahol több, a kereskedelemben jártas szakemberrel alakíthatunk ki kapcsolatot. Akamara ebbol a szempontból is jó választás volt."
Jól vetettek, sikert arathatnak
Ki mint vet, úgy arat közmondás bölcsessége kétszeresen is igaz a Primag Kft.-re.

Ki mint vet, úgy arat közmondás bölcsessége kétszeresen is igaz a Primag Kft.-re. A vetőmag-forgalmazással foglalkozó győri cég ugyanis nemcsak a gazdákat igyekszik meggyőzni a prí ma mag előnyeiről, hanem tevékenysége során is a minőségre törekszik. Így tud kisvállalkozásként tizenhat éve újabb és újabb sikereket elérni.


Jól vetettek, sikert arathatnak
Ki mint vet, úgy arat közmondás bölcsessége kétszeresen is igaz a Primag Kft.-re.

Ki mint vet, úgy arat közmondás bölcsessége kétszeresen is igaz a Primag Kft.-re. A vetőmag-forgalmazással foglalkozó győri cég ugyanis nemcsak a gazdákat igyekszik meggyőzni a prí ma mag előnyeiről, hanem tevékenysége során is a minőségre törekszik. Így tud kisvállalkozásként tizenhat éve újabb és újabb sikereket elérni.
A Primag Kft. tizenhat éve talpon tud maradni, a nemzetközi cégek versenyében is. Már önmagában ez elismerést jelent, de a győri cég kiérdemelt egy másik jutalmat is, a Kisalföldi Presztízs Díjat. Ezért mutatjuk be mellékletünkben történetét, amelyet a hasonló kisvállalkozásoknak, a kezdő vállalkozásoknak is érdemes megismerni.

Kukoricával kezdtek

Hámori Sándorról és cégéről 1998-ban írtunk először, akkor az ügyvezető vasárnap fogadott minket. „Hétfőtől péntekig a munka arra elég, hogy lépést tarts a konkurenciával, a hétvége kell arra, hogy megelőzd" – indokolta a szokatlan időpontot, s ez a szorgalom jellemzi azóta is munkáját, a vállalkozás törekvéseit. Neves, nagy mezőgazdasági cégek fémjelezték pályáját, szaktekintély lett területén, a vetőmagtermelésben és -kereskedelemben. 1991-ben pedig – mikor általános tendencia volt, hogy „vállalkozni kell" – több társával együtt megalapította a vetőmag-kereskedő céget, amelynek később Primag Kft. lett a neve.

Az első időkben csak kukorica-vetőmaggal foglalkoztak, ma már az összes szántóföldi növény szaporítóanyagát forgalmazzák, az ország minden részébe szállítanak príma magot. Innen a megnyerő elnevezés, amihez ötletes embléma kapcsolódik és jelenik meg a cég termékein, marketinganyagain. Ez az odafigyelés jellemzi partnerkapcsolataikat is. A minőségi áru értékesítésekor a kft. hangsúlyt helyez a szakmai felvilágosítótevékenységre, hiszen sokan csak az elmúlt két évtizedben kezdtek újra foglalkozni a mezőgazdasággal, a széles termékkínálat pedig még újabb ismereteket igényel. A Primag ebben is és a megfelelő vetőmag kiválasztásában is segít. A termelők sokféle igényét rugalmasan igyekszik kiszolgálni. Épp ez az előnye egy kisvállalkozásnak, így tud a konkurencia közt boldogulni.

Kapcsolatban a gazdákkal

Az 1996 óta családi vállalkozásként működő kft. főtevékenységén, a vetőmag-kereskedelmen belül biovetőmagokkal is foglalkozik és mezőgazdasági termények kereskedelmével, növényi tápanyagok forgalmazásával. Emellett integrátorként jelentős területen termeltet búzát, búzavetőmagot. Ez a megoldás biztos piacot jelent a gazdáknak, tudják, mit termeljenek, ellenőrzött technológia mellett megfelelő minőséget, előre leszerződött árért. Mindemellett 2005-ben élelmiszerek, biotermékek kis- és nagykereskedelmébe kezdett a Primag.

Pontosság a szállításban. Rugalmasság a fizetésben. Igényesség a partnerhálózatban. Minőség a vetőmagban. Alaposság a szervezésben. Gazdaságosság a termelésben. Azaz ha összeolvassuk a kezdőbetűket: Primag. Így fogalmazta meg a cég alapfilozófiáját, így tud a piacon versenyben maradni. Minden vevő egyedi igényeit figyelembe veszik, többféle fizetési lehetőséget biztosítanak számukra, kérésükre a hét bármelyik napján kiszállítják a megvett terméket. Kísérleti bemutatókra is meghívják a termelőket, személyes kapcsolatokat ápolnak velük.

Előremenekülve

– Mondhatjuk, hogy folyamatos volt a Primag fejlődése az elmúlt tizenhat esztendőben, de persze azért voltak rosszabb évek. Olyankor az előremenekülés elvét alkalmazva új üzletágat, fejlődési területet kerestünk, olyat, ahol piacot tudtunk szerezni. Egy kis cég előnye, hogy mobilabb lehet a megoldásban, de nagy a vezetők felelőssége, a siker sosem jelent biztosítékot arra, hogy a következő időszak is az lesz – összegezte tapasztalatait Hámori Sándor, aki már lányával együtt vezeti a céget.

Hámori Katalin édesapja szakmáját választotta. Agrármérnöki diplomájával először egy ipari és mezőgazdasági alapanyag-előállítással és -értékesítéssel foglalkozó multicégnél, majd egy mezőgazdasági tanácsadó cégnél dolgozott. Hitelezéssel, támogatásokkal, pályázatokkal is foglalkozott, s ez jó tapasztalatszerzésnek bizonyult. Úgy döntött, a családi vállalkozásban kamatoztatja ismereteit: közgazdász-szakmérnöki másoddiplomát szerzett és átvette a cég gazdasági ügyeinek irányítását. A Naturpont csapatát már ő alakította ki, ugyanis a Primag tavaly bio- és natúrélelmiszer-üzletet nyitott. Akárcsak a vetőmagoknál, a biomintaboltban is kiváló minőségű, elérhető árú kínálatot nyújt.

A továbbiakban erősíteni szeretné ezt a tevékenységét és arra törekszik, hogy a termelők számára a legjobb minőségű vetőmagot és a kiegészítő szolgáltatások széles palettáját tudja biztosítani. Mindehhez jó csapat is kell, ezért büszkék a vezetők kreatív, önállóan dolgozó munkatársaikra. Partnereik Balláné Soós Csilla titkárságvezetőhöz, értékesítési ügyekben Pocsai Ágneshez, szállítmányozási kérdésekben Szentiványi Szilveszterhez, a Naturponttal kapcsolatban pedig Jakusné Oross Mártához is fordulhatnak (96/618-860, www.primag.hu).