2010 őszi káposztarepce árjegyzék ajánló

Az őszi káposztarepce sok törődést igénylő növény, ám az odafigyelést kellőképpen meg is hálálja.

2010 nyári árjegyzék ajánló
A „májusi eső aranyat ér” tartja a népi bölcsesség, no de „a jóból is megárt a sok” mondja egy másik és ebben az évben most már minden kétséget kizáróan sajnos ez utóbbinak van igazsága.
Jó terméshez jó vetőmag kell

Sikertörténet

A Presztízs-díjas Primag Kft. fennállásának másfél évtizede alatt nevet és elismerést szerzett a minőségi vetőmagot forgalmazók között. Mindez alapfilozófiájának köszönhető, amit a szakmaiság követelményeit szigorúan betartó vezetői a cégnév betűinek játékos felhasználásával fogalmaztak meg.
Antoniustól Corneliusig

A minőségi búza

Minőségi búzatermelési programjába 2005 őszén kezdett bele a Presztízs-díjas győri Primag Kft. Ennek keretében megszervezte egy speciális minőségű búzafajta – az osztrák Antonius – termeltetését, majd fajtakínálata az Antonius búzával rokon Cornelius fajtával bővült.

Szemmel tartják a gazdákat
A tavaszi vetésre készülő termelők télen sem tétlenek, ilyenkor érnek rá foglalkozni a vetőmagok kiválasztásával. Megtervezik idei tennivalóikat, s mivel a vetőmag fajtájától nagyban függ a későbbi hozam és haszon, érdemes tájékozódniuk a kínálatról. Ebben segíti őket a Primag Kft. tanácsaival, és szakemberei e cikkben is összegyüjtöttek több praktikus tudnivalót.
Natur Pont: "Megálló az egészségért"
A kisvállalkozók kategóriában idén Presztízs Díjat nyert Primag Kft. alaptevékenységén, a vetőmag-forgalmazáson és a mezőgazdasági integráción keresztül szoros kapcsolatban áll a termelői körökkel. A biotermelok számára is kiváló minoségű,ellenőrzött biovetőmagot tud biztosítani.
Az év kisvállalkozása díjat 2006-ban a Presztízs-díjon a Primag KFT. nyerte el.
Príma és biovetőmagokkal is ellátja a termelőket a Primag Kft., mintaboltjában, a Naturpontban pedig ökogazdálkodásból származó élelmiszereket kínál. A családi vállalkozás sikerei a természet óvásához köthetők.
A győri Primag Kft. tavaly nevezett be először a Presztízs-díjra, akkor a jelöltségig jutott el, ezért idén újabb pályázatot adott be a felhívásra. Ebben már azt is bemutathatta, hogyan bővítette ki az elmúlt évben alaptevékenységét, a vetőmag-forgalmazást egy új, presztízst adó kezdeményezéssel, hogyan nyitott egyedi kínálatot nyújtó biomintaboltot Győrben.
"Jó választás volt"
Hámori Katalin, a Presztízsdíjas Primag Kft. ügyvezetője: "Amikor cégünk az alaptevékenységét, a vetőmagforgalmazást, a mezőgazdasági alapanyagok forgalmazását kibővítette és Naturpont néven biomintaboltot nyitottunk Győrben, mielőbb szerettünk volna egy olyan szakmai, érdekképviseleti szervezethez csatlakozni, ahol több, a kereskedelemben jártas szakemberrel alakíthatunk ki kapcsolatot. Akamara ebbol a szempontból is jó választás volt."
Jól vetettek, sikert arathatnak
Ki mint vet, úgy arat közmondás bölcsessége kétszeresen is igaz a Primag Kft.-re.

Ki mint vet, úgy arat közmondás bölcsessége kétszeresen is igaz a Primag Kft.-re. A vetőmag-forgalmazással foglalkozó győri cég ugyanis nemcsak a gazdákat igyekszik meggyőzni a prí ma mag előnyeiről, hanem tevékenysége során is a minőségre törekszik. Így tud kisvállalkozásként tizenhat éve újabb és újabb sikereket elérni.


Árjegyzék 2010. nyár
A 2010 nyári árjegyzékünk  ITT  tölthető le.

Őszi káposztarepce vetőmag ajánlatunk ITT tölthető le!
Ajánlatunkban nem szereplő fajtákról webáruházunkban is tájékozódhat.



Az árjegyzékben a végfelhasználói árak szerepelnek, melyekből a Primag Kft. nagyobb mennyiségű rendelés esetén, szállítási címenként (amit igény szerint több névre is kiszámlázunk) további árengedményeket biztosít, nettó 100 000 forint értékben történő rendelés esetén térítés mentesen leszállítva.

Az árjegyzékekben szereplő árak Áfa nélkül és az ÁÉSZF alapján értendők.